Már egy ideje megy a mozikban a 127 óra, gondoltam ideje leírnom róla pár gondolatot.
A sztori nem hoz meglepetést, mivel megtörtént esetet dolgoz fel: a kalandvágyó fiatal hegymászó, Aron Ralston (James Franco) addig kísérti a sorsot, amíg egyszer csak beleesik egy elszigetelt kanyon hasadékába, ahol 127 órát tölt, de végül megmenekül ám.
Elég nehéz 94 percet kitölteni azzal, hogy valaki egy kanyonban gondolkodik az életéről. Rögtön eszembe jutott az Eltemetve című film, ahol másfél órán keresztül látunk egy kamionsofőrt, akit élve eltemettek, koporsójába pereg a homok, egyre inkább megtöltve azt, ő pedig egy mobiltelefonnal próbálja az életét megmenteni. Ez a film nagyon tetszett, nem unatkoztam másfél óra alatt sem, pedig csak egyetlen szereplős alkotás volt, úgyhogy simán esélyt adtam annak, hogy a 127 óra is tetszeni fog.
Nos, a kritikákat olvasgatva, nekem egészen más róla a véleményem, mint a többségnek. A film valóban egészen jól indul, tetszenek a képi megoldások, az osztott képernyő, a zenék alapja is nagyon odaillő és hangulatba hoz. A kanyonról csodás képeket láthatunk, ezt sokan említik, mint a film erősségét. Nos, én az első 30-40 percet végigunatkoztam. Igen-igen, szép a természet. De ha arról akarok fotókat látni, természetfilmet nézek. Az első 3-4 tájkép lenyűgözött, hűdeszép, a többinél már kicsit untam a dolgot.
Aztán Aron végre beleesik a kanyonba, és éppen akkor kezd el történni valami, amikor ő beszorulva alig tud moccanni. Remekül megoldották az eddigi életére vonatkozó visszaemlékezéseket, a filmet nagyon izgalmassá teszi, ahogy Aron önmagát veszi a kamerával. A sztori példaértékű élni akarásból, a legfőbb üzenete pedig, hogy sose adjuk fel, és hogy ne vegyünk olcsó kínai zsebkést:)
A kiszabadulási kísérletek sorra kudarcot vallanak, ezért főhősünk úgy dönt, levágja a karját. Na és itt jön az a rész, amivel szerintem jól elrontották az egészet. Nekem nagyon tetszett volna, ha ez egy dráma marad. De nem, mindenbe kell vagy meztelen nő, vagy vér, itt a meztelen csajokat nehezen tudták volna belefűzni a történetbe, így a vér mellett döntöttek. Premier plánban mutatják, ahogy Aron eltöri a saját csontját, az inakat szakítja a karjában, majd végül lefűrészeli azt. Bocsánat, ha nem pontos a beszámolóm, de be kell valljam, nem tudtam odanézni. Nem értem benne ezt a részt, szerintem enélkül is megértettük a szenvedését, átéreztük a tehetetlenségét, majd a küzdését.
Úgy éreztem ennél a résznél ki is zökkentem teljesen, szinte csak kötelességtudatból néztem végig, hiszen filmet nem hagyok abba, úgy nem releváns a véleményem. Aztán meglepő dolog történt. A film végén, amikor Aron végre kirándulókkal találkozik, akik segítséget hívnak és megmentik, én percekig zokogtam. Ekkor jöttem rá, mégsem zökkentem ki a véres résznél, Danny Boyle (akinek a nevéhez többek között a Gettómilliomos vagy a Trainspotting fűződik) olyan zseniálisan oldotta meg a rendezést, hogy észrevétlenül egy feszült, aggódó, megrendült állapotba vitt, amit csak zokogással tudtam feloldani.
Az Oscar jelölést én túlzásnak tartottam, láttam már ennél lényegesen jobb filmeket is, szerintem ha ez megmarad a drámánál, jobb is lehetett volna, de így is az érdemes megnézni kategóriába tartozik.
A sztori nem hoz meglepetést, mivel megtörtént esetet dolgoz fel: a kalandvágyó fiatal hegymászó, Aron Ralston (James Franco) addig kísérti a sorsot, amíg egyszer csak beleesik egy elszigetelt kanyon hasadékába, ahol 127 órát tölt, de végül megmenekül ám.
Elég nehéz 94 percet kitölteni azzal, hogy valaki egy kanyonban gondolkodik az életéről. Rögtön eszembe jutott az Eltemetve című film, ahol másfél órán keresztül látunk egy kamionsofőrt, akit élve eltemettek, koporsójába pereg a homok, egyre inkább megtöltve azt, ő pedig egy mobiltelefonnal próbálja az életét megmenteni. Ez a film nagyon tetszett, nem unatkoztam másfél óra alatt sem, pedig csak egyetlen szereplős alkotás volt, úgyhogy simán esélyt adtam annak, hogy a 127 óra is tetszeni fog.
Nos, a kritikákat olvasgatva, nekem egészen más róla a véleményem, mint a többségnek. A film valóban egészen jól indul, tetszenek a képi megoldások, az osztott képernyő, a zenék alapja is nagyon odaillő és hangulatba hoz. A kanyonról csodás képeket láthatunk, ezt sokan említik, mint a film erősségét. Nos, én az első 30-40 percet végigunatkoztam. Igen-igen, szép a természet. De ha arról akarok fotókat látni, természetfilmet nézek. Az első 3-4 tájkép lenyűgözött, hűdeszép, a többinél már kicsit untam a dolgot.
Aztán Aron végre beleesik a kanyonba, és éppen akkor kezd el történni valami, amikor ő beszorulva alig tud moccanni. Remekül megoldották az eddigi életére vonatkozó visszaemlékezéseket, a filmet nagyon izgalmassá teszi, ahogy Aron önmagát veszi a kamerával. A sztori példaértékű élni akarásból, a legfőbb üzenete pedig, hogy sose adjuk fel, és hogy ne vegyünk olcsó kínai zsebkést:)
A kiszabadulási kísérletek sorra kudarcot vallanak, ezért főhősünk úgy dönt, levágja a karját. Na és itt jön az a rész, amivel szerintem jól elrontották az egészet. Nekem nagyon tetszett volna, ha ez egy dráma marad. De nem, mindenbe kell vagy meztelen nő, vagy vér, itt a meztelen csajokat nehezen tudták volna belefűzni a történetbe, így a vér mellett döntöttek. Premier plánban mutatják, ahogy Aron eltöri a saját csontját, az inakat szakítja a karjában, majd végül lefűrészeli azt. Bocsánat, ha nem pontos a beszámolóm, de be kell valljam, nem tudtam odanézni. Nem értem benne ezt a részt, szerintem enélkül is megértettük a szenvedését, átéreztük a tehetetlenségét, majd a küzdését.
Úgy éreztem ennél a résznél ki is zökkentem teljesen, szinte csak kötelességtudatból néztem végig, hiszen filmet nem hagyok abba, úgy nem releváns a véleményem. Aztán meglepő dolog történt. A film végén, amikor Aron végre kirándulókkal találkozik, akik segítséget hívnak és megmentik, én percekig zokogtam. Ekkor jöttem rá, mégsem zökkentem ki a véres résznél, Danny Boyle (akinek a nevéhez többek között a Gettómilliomos vagy a Trainspotting fűződik) olyan zseniálisan oldotta meg a rendezést, hogy észrevétlenül egy feszült, aggódó, megrendült állapotba vitt, amit csak zokogással tudtam feloldani.
Az Oscar jelölést én túlzásnak tartottam, láttam már ennél lényegesen jobb filmeket is, szerintem ha ez megmarad a drámánál, jobb is lehetett volna, de így is az érdemes megnézni kategóriába tartozik.
michaela
5 megjegyzés:
Kíváncsi vagyok, mit írnál a Black Swanról, a Never Let Me Go-ról és a The Romantics-ról :). Már láttam ezeket, csak szeretem a te nézőpontodat is ezekről :) Nekem az idén eddig ez a 3 nagy kedvencem :D
Nagyon tetszett az írásod! Ne hagyd abba!
Filmlélek
Megnéztem én is közben. Szerintem a film jó. Általában másfajta filmeket nézek, de erre kíváncsi voltam és nem bántam meg. Az elején sem unatkoztam, a durva résznél sem mentem ki (a nézők negyede igen), és utána azon gondolkodtam, hogy ezt a filmet tényleg nem kellett volna Oscar-ra jelölni. Ugyanis ez egy JÓ film. Oscar-hoz illő sablonok voltak ugyan benne, de összességében véve nem felelhetett meg a begyepesedett Oscar-osztó kövületek kipipálós listájának. Pedig végső soron van benne menedzser-típusú fehér inges, kreatív, fiatal és egészséges amerikai szépreményű fiatalember, aki hétvégén percek alatt átvedlik izmossportosbiciklis, naptól cserzett, lányoknak bejövős és a vadont kívülről ismerő titánná, majd félig-meddig hidegrázós hepienddel zárul, mint annó, amikor halálos áldozatok nélkül értek földet a levegőben megsérült repülőgépek és az aktuális hős meghívta a stewardess-t egy vacsorára a rendőrségi autók villogó fényében. Szóval egyszerűsítve van benne ilyen, de a HOGYAN TÁLALJA a lényeg. És ebben a filmben jól tálalja. A határvonal vékony, ha nem mutatják az amputációt és ha az apa a holokauszt során halt volna meg és ez is bevillan, akkor simán több Oscar.
Szerencsére nem kapta meg.
Ezek szerint nagyvonalakban egyezik a véleményünk:) Óriási respect, hogy végig tudtad nézni a karnyiszálós jelenetet is...
A bizonyos jelenetnél nem is a kép, hanem a hangeffekt volt kemény...
Megjegyzés küldése