Összes oldalmegjelenítés

2011. március 31., csütörtök

esti ajánló


Hair


Ez egy kötelező klasszikus!
MGM 22:00
"Az volt a Vízöntő kora. Az volt az önfeledt szabadság, a tánc, a dal és az LSD kora. De az volt a vietnámi háború kora is. A felesleges katonásdié és az értelmetlen, kegyetlen halálé... Egy vidéki srác megkapja a behívóját, és a sorozásra New Yorkba utazik. Aztán meglát egy gyönyörű lányt lóháton, akibe talán beleszeretne, ha a legkisebb esélye is volna rá, hogy még egyszer találkozzanak. Új barátai erről egészen másképpen vélekednek. A hippiknek semmi sem lehetetlen: az ő életüket más törvények irányítják, kizárólag olyanok, melyeket saját maguk hoztak. Így kezdődik a film, melyre mindenki olyan szívesen emlékszik. Berger, Claude, Sheila és a többiek története nem csak egy korszakról és egy generációnak szól: örök klasszikussá vált. A virág-korszaknak vége, de ez a film újra és újra képes meggyőzni nézőit, hogy volt benne valami, ami remélhetőleg nem múlik el."
Amíg nem kezdődik, dúdolgassunk egy kis let the sunshine-t:)


És persze nem tudom kihagyni az egyik kedvenc részemet sem:




Showtime

Semmi extra, csak egy kis könnyű esti szórakozás Robert De Niroval és Eddie Murphyvel.
RTL Klub 21.25
"A Los Angeles-i zsaruk legkeményebb nyomozója, Mitch Preston (Robert De Niro) egy nap azon veszi észre magát, hogy a narkósok, maffiózók és bérgyilkosok helyett sokkal ravaszabb és kegyetlenebb népséggel kell szembenéznie: a tévésekkel. Egy rámenős producer az évszázad műsorára készül. Ennek érdekében a kelletlen nyomozó mellé szerződteti a kétballábas Trey Sellarst (Eddie Murphy), aki mindig a reflektorfénybe vágyott. Dörögnek a pisztolyok, forognak a kamerák, élet és játék, műsor és valóság végképp összekeveredik."

Jó szórakozást!
michaela

2011. március 29., kedd

esti ajánló

Kémjátszma


tv2   21:30
"Nathan Muir (Robert Redford) veterán CIA-tisztnek már csak egy napja van hátra a nyugdíjig, amikor megtudja, hogy egykori védence és tanítványa, Tom Bishop (Brad Pitt), a Cserkész komoly bajba került. Egykori védencét bebörtönözték Pekingben kémkedés vádjával, és 24 óra múlva kivégzik, mert megpróbálta kiszabadítani azt a nőt, aki évekkel korábban közéjük állt. A CIA nemzetközi konfliktustól tartva úgy dönt, Bishopot sorsára hagyva nem vállalja a kockázatot, és nem avatkozik közbe. Muir tudja, hogy csak ő segíthet halálra ítélt tanítványán, s belevág élete legveszélyesebb és legszemélyesebb akciójába."
Jó szórakozást!
michaela

2011. március 28., hétfő

Black swan


Bevallom, ezzel jól felsültem. A véleményem erről a filmről a legkevésbé sem mérvadó, kizárólag személyes, talán már gyógykezelést is igénylő apró rigolyáimból ered.

Tudhattam volna előre, hogy ez nekem nem tetszhet. Nem is érdekelt a kritikák alapján, meg sem akartam nézni. Aztán amikor Lonely írta, hogy érdekelné a véleményem, úgy gondoltam egyszer biztosan nézhető, hiszen Natalie Portman Oscart kapott érte, jelölték a legjobb film-,  Darren Aronofskyt pedig a legjobb rendező kategóriában.

Hiába minden eltökéltségem, ez nálam halálra volt ítélve:
- nem szeretem Natalie Portmant
- főleg nem szeretem Natalie Portman világfájdalmas, mártír arckifejezését, a film első 50 percében pedig csak ezt az arckifejezését látni (kb. 50 percet sikerült megnéznem belőle, igen, sajnálom)
- nem tudtam átérezni a lelkiállapotát, belesimulni vele a történetbe, miután logikátlan módon, vérbeli hisztisp*csa módjára másodszor is szó nélkül elrohant, amikor Lily beszélgetni akart vele
- nem szeretem a thrillert
- nem bírom a vért (az 50. perc táján akkor hagytam abba, amikor vér csepegett valahonnan a fürdővizébe, ő a szemét kinyitva valakit megpillantott a kád felett, én pedig ekkor gyorsan a jobb felső sarokban található kis x-re kattintottam... mentségemre legyen mondva, előtte pár perccel végignéztem ahogy végigszakítja a bőrt az ujján)
- nem bírom a feszültséget
- nem szeretem a balettet
- nem bírom, ha valakinek spiccben van a lába, úgy érzem ez biztosan fájhat neki, oda sem merek nézni (igen tudom, ez lehet a gyógykezelésre szoruló kategória nálam), ebben a filmben pedig össze sem merem számolni hány percig néztem ezt hősiesen
- nem bírom elviselni, ha valakit szólítanak aki egy másik szobában van, ő pedig nem válaszol (igen, ezt is elmondom majd a doktor néninek), ez pedig vagy 3-4 alkalommal előfordult

Bizonyára nagyszerű alkotás. Bizonyára a végén Natalie Portman már nem vág olyan arcot, mintha a világ terhét magán cipelné, mindezt boldogan tenné az emberiség érdekében, de mégis olyan nehéz teher ez, amibe lassan beleroskad. Bizonyára jól fel van építve a történet, feszültséggel teli, izgalmas.

Csak hát... Nem nekem való...
michaela

2011. március 22., kedd

127 óra



Már egy ideje megy a mozikban a 127 óra, gondoltam ideje leírnom róla pár gondolatot.

A sztori nem hoz meglepetést, mivel megtörtént esetet dolgoz fel: a kalandvágyó fiatal hegymászó, Aron Ralston (James Franco) addig kísérti a sorsot, amíg egyszer csak beleesik egy elszigetelt kanyon hasadékába, ahol 127 órát tölt, de végül megmenekül ám.

Elég nehéz 94 percet kitölteni azzal, hogy valaki egy kanyonban gondolkodik az életéről. Rögtön eszembe jutott az Eltemetve című film, ahol másfél órán keresztül látunk egy kamionsofőrt, akit élve eltemettek, koporsójába pereg a homok, egyre inkább megtöltve azt, ő pedig egy mobiltelefonnal próbálja az életét megmenteni. Ez a film nagyon tetszett, nem unatkoztam másfél óra alatt sem, pedig csak egyetlen szereplős alkotás volt, úgyhogy simán esélyt adtam annak, hogy a 127 óra is tetszeni fog.

Nos, a kritikákat olvasgatva, nekem egészen más róla a véleményem, mint a többségnek. A film valóban egészen jól indul, tetszenek a képi megoldások, az osztott képernyő, a zenék alapja is nagyon  odaillő és hangulatba hoz. A kanyonról csodás képeket láthatunk, ezt sokan említik, mint a film erősségét. Nos, én az első 30-40 percet végigunatkoztam. Igen-igen, szép a természet. De ha arról akarok fotókat látni, természetfilmet nézek. Az első 3-4 tájkép lenyűgözött, hűdeszép, a többinél már kicsit untam a dolgot.

Aztán Aron végre beleesik a kanyonba, és éppen akkor kezd el történni valami, amikor ő beszorulva alig tud moccanni. Remekül megoldották az eddigi életére vonatkozó visszaemlékezéseket, a filmet nagyon izgalmassá teszi, ahogy Aron önmagát veszi a kamerával. A sztori példaértékű élni akarásból, a legfőbb üzenete pedig, hogy sose adjuk fel, és hogy ne vegyünk olcsó kínai zsebkést:)

A kiszabadulási kísérletek sorra kudarcot vallanak, ezért főhősünk úgy dönt, levágja a karját. Na és itt jön az a rész, amivel szerintem jól elrontották az egészet. Nekem nagyon tetszett volna, ha ez egy dráma marad. De nem, mindenbe kell vagy meztelen nő, vagy vér, itt a meztelen csajokat nehezen tudták volna belefűzni a történetbe, így a vér mellett döntöttek. Premier plánban mutatják, ahogy Aron eltöri a saját csontját, az inakat szakítja a karjában, majd végül lefűrészeli azt. Bocsánat, ha nem pontos a beszámolóm, de be kell valljam, nem tudtam odanézni. Nem értem benne ezt a részt, szerintem enélkül is megértettük a szenvedését, átéreztük a tehetetlenségét, majd a küzdését.

Úgy éreztem ennél a résznél ki is zökkentem teljesen, szinte csak kötelességtudatból néztem végig, hiszen filmet nem hagyok abba, úgy nem releváns a véleményem. Aztán meglepő dolog történt. A film végén, amikor Aron végre kirándulókkal találkozik, akik segítséget hívnak és megmentik, én percekig zokogtam. Ekkor jöttem rá, mégsem zökkentem ki a véres résznél, Danny Boyle (akinek a nevéhez többek között a Gettómilliomos vagy a Trainspotting fűződik) olyan zseniálisan oldotta meg a rendezést, hogy észrevétlenül egy feszült, aggódó, megrendült állapotba vitt, amit csak zokogással tudtam feloldani.

Az Oscar jelölést én túlzásnak tartottam, láttam már ennél lényegesen jobb filmeket is, szerintem ha ez megmarad a drámánál, jobb is lehetett volna, de így is az érdemes megnézni kategóriába tartozik.
michaela

2011. március 15., kedd

esti ajánló




Ma estére egy Mel Gibson filmet ajánlok, A hazafit, RTL Klub, 20.05.

Úgy megörültem, amikor megtaláltam, hogy a Kőszívű ember fiain és az Egri csillagokon kívül lesz más film is ma este. Aztán megnéztem a film ajánlóját a lentebb belinkelt oldalon, és teljesen megdöbbentem. Emberek azt kifogásolják, hogy ez a film nem illik március 15.-éhez. Én meg éppen azt kifogásolom, hogy egész nap olyan magyar történelmi filmeket kell néznem, amik egyáltalán nem érdekelnek. Ha meg akarok emlékezni március 15-ről, kimegyek valamelyik népünnepélyre. Esetleg a magyar közszolgálati televízió adjon le egy magyar filmet, hátha valaki megnézné. De azt kifogásolni, hogy az RTL Klub miért ilyen filmet tett be ma estére... Egyre többször keseredem el amiatt, hogy hol és milyen emberek között kell élnem.. De hát én biztosan nem vagyok elég magyar, vagy fene tudja..

Azért mindenkinek jó szórakozást a filmhez, ajánló itt: A hazafi

(A TV2-n 20.25-kor Bayern München- Inter meccs lesz, ha esetleg valaki hozzám hasonlóan szereti a focit is, egész jó rangadónak ígérkezik.)
michaela

2011. március 6., vasárnap

esti ajánló



Film+, 21.00.: Szigorúan bizalmas.

Egy zseniális alapmű, zseniális szereposztással: Kevin Spacey, Russell Crowe, Kim Basinger.

A film Los Angelesben játszódik, az ötvenes években. Három zsaru, egy prostituált, egy milliomos, egy újságíró és a rendőrfőnök. Ebből pedig egy olyan izgalmas thrillert sikerült összehoznia Curtis Hansonnak, amit 1998-ban 9 oscarra jelöltek, amiből kettőt arany szobrocskára is váltott.

Jó szórakozást!
michaela

2011. március 4., péntek

esti ajánló


Tökéletes gyilkosság

Ma estére a Tökéletes gyilkosságot ajánlom, Viasat3 21.15.

Steven Taylor (Michael Douglas) egy nagyon jól menő üzletember (már megint). Felesége, Emily (Gwyenth Palthrow) pedig nem csak gyönyörű, hanem emellett még okos is. Steven mégis inkább csak a külsőségei egy részének tekinti, elhanyagolja, nem foglalkozik vele. Emily persze nem hagyja annyiban a dolgot,  és megcsalja a galád milliárdost. 
Teszi pedig ezt a milliárdos feleségek sznob módján: egy nagyon szegény, szerény sorsú festőművésszel, David Shaw-val. Na de ki vagyok én, hogy ezért elítéljem? Inkább a jó oldalát nézem a dolognak: a festőt Viggo Mortensen játsza, akit valljuk be, bármilyen szerepben elnézegetünk. (A film egyik érdekessége, hogy a festőművész lakásán látható festmények egy része valóban Viggo Mortensen saját festményei közül való.)

Steven persze rájön a megcsalásra, és elhatározza, hogy megöleti a feleségét. Ki is találja a tökéletes gyilkosságot, azonban a számításába hiba csúszik...

A film nagyon izgalmas, jól felépített. Ehhez elég csak annyit mondanom, hogy Andrew Davis rendezte, aki a Szökevényt is (ami ugye oscar jelölést kapott legjobb film kategóriában). Zenéjét pedig James Newton Howard szolgáltatja, aki szintén tevékenykedett a Szökevényben is, vagy a Hullámok hercege zenéje fűződik még többek között a nevéhez.

Szórakoztató nüansz, hogy az ügyben a nyomozót David Suchet alakítja, aki Poirot-ként vált ismertté.

Jó szórakozást!
michaela

2011. március 3., csütörtök

esti ajánló

Ma este egy George Clooney film lesz az RTL-en, 23.30kor.  A címe Sziriana. Még nem láttam, ezért nem ajánlhatom jó szívvel, csak George Clooney miatt akadt meg rajta a szemem. 

Igaz, amióta láttam Az amerikaiban, azóta inkább a sármossága miatt szeretem:) Na de egy-két baki neki is megengedhető. Az amerikai olyan film, amit ellenségemnek sem ajánlanék. Unalmas, érthetetlen. Az egyetlen jó dolog a filmmel kapcsolatban, hogy egy nagyon igaz, humoros és szórakoztató kritikát olvastam róla itt: Az amerikai.

A ma esti filmben Matt Damon lesz a partnere, még akár valami jó is kisülhet belőle.
Bővebben a filmről: Sziriana

Jó szórakozást!
michaela

2011. március 2., szerda

Az ördög ügyvédje


Bizonyára tudjátok, Keanu Reeves Magyarországon tartózkodik. Ma reggel pedig azt olvastam, hogy az autója elgázolt egy teleobjektívet. Nem csak félobjektívet, vagy nem csak megérintette a gumiabroncsának a szele, hanem egy az egyben elgázolta szerencsétlen fényképezőgép tartozékot. Sok nekem ennyi izgalom egy reggelre.

Ennek kapcsán úgy döntöttem, üsse kavics, ajánlok egy Keanu Reeves filmet.
Bátor vagyok, kiteszem magam a Mátrix rajongók utálatának és azért sem azt ajánlom, hanem az Az ördög ügyvédjét.

Tovább dühítve a mátrixfanokat elárulom, Keanu nem tartozik a kedvenc színészeim közé. Az ördög ügyvédje sem miatta ilyen egyedi és jó film, hanem a történet, a rendezés, valamint  Al Pacino és Charlize Theron lenyűgöző játéka miatt.

A sztori röviden: Kevin Lomax (Keanu Reeves) olyan sikeres védőügyvéd, aki soha egyetlen pert sem veszít el. Az élete tökéletesnek mondható, egyre sikeresebb, emellett van egy gyönyörű felesége, Mary Ann (Charlize Theron). Olyannyira felfelé ível a pályája, hogy egyik nap megkeresik egy menő nyújorki ügyvédi irodától és munkát ajánlanak neki. Feleségével odaköltöznek, Kevin pedig bekerül az ördögi körforgásba. 

Új főnöke, John Milton (Al Pacino), olyan luxust nyújt neki, aminek nem tud ellenállni. Egyre több hatalmat kap, ez pedig teljesen elvakítja. Közben a házassága megromlik, felesége nem bírja a nyújorki életet, az elhanyagoltságot. Látomásai vannak, érzi, hogy a férje nem jó irányba halad, elvakította a siker, de hiába figyelmezteti, Kevin nem hallgat rá. Teljesen Milton befolyása alá kerül, mígnem egy idő után kezd számára világossá válni, hogy nem az igazságot szolgálja, hanem az ördögöt magát. A film vége izgalmas csavarral szolgál, ami a szürrealitásból visszahozza a valóságba.
Egy kis kedvcsináló itt: Az ördög ügyvédje

Ha valakinek megtetszett a Keanu Reeves - Charlize Theron páros és még a romantikát is szereti, ne hagyja ki az Édes Novembert!:)

michaela

2011. március 1., kedd

esti ajánló

Úgy tűnik Michael Douglas hetet tart a Viasat3. Az újabb film, a Végzetes vonzerő, ma este 21.15-kor. Gyanús volt egymás után két Douglas film, gyorsan megnéztem, megijedtem, nem halt-e meg (ennyire le lennék maradva?). Hálistennek nem, még mindig arról szólnak a hírek, hogy meggyógyult. A szülinapja sem mostanában van, hanem szeptember 25.-én. Ha valaki tud valamit, ami ennyire aktuálissá teszi Michael Douglast, kérem ossza meg velünk:)

Na szóval, ez egy thriller egy szerelmi háromszögről, de ugyanakkor dráma is, feszült, szexi, jó. Glenn Close-nak én még mindig nem bocsátottam meg, amit a 101 kiskutyával próbált elkövetni, azóta nem is szeretem, így számomra még hitelesebb volt ez  a negatív karaktere is.

Gyenge idegzetűek szülői felügyelettel, vagy valakinek a kezét szorongatva nézzék.

A filmről bővebben itt:

Jó szórakozást!
michaela

Ébredések

 Ébredések

Az Ébredések című film a kedvenceim közé tartozik. Számomra különösen izgalmassá teszi, hogy igaz történetet dolgoz fel, így még inkább azonosulni tudok a szereplőkkel.

Leonard (Robert De Niro)  élőhalottként tengeti napjait, több hasonló betegségben szenvedő sorstársával együtt. Egy rejtélyes agyhártya gyulladás következében kerültek ilyen állapotba, nem tudnak beszélni, legtöbben mozdulni is alig, látszólag öntudatlanok.

Egy új orvos érkezik az intézménybe, aki reményt lát a gyógyulásukra. Dr. Malcolm Sayer (Robin Williams) egy magának való, távolságtartó orvos, akinek a legfőbb gondot az emberekkel történő kommunikáció okozza. Neki ez inkább kutató munka, de abba nagyon lelkesen veti bele magát.

Sokan már több éve, évtizede vannak ilyen állapotban. Kiderül, mindent érzékelnek a külvilágból, csak válaszolni nem tudnak az ingerekre. Dr. Sayer kikísérletezik egy gyógyszert, amivel a betegek öntudatukra ébredhetnek és teljes életet élhetnek.  Ennek a csodás ébredésnek a történetéről szól a film.  Látjuk milyen amikor újra felfedezhetőek a világ apró szépségei, amelyek mellett nap mint nap elmegyünk anélkül, hogy megbecsülnénk őket. Hát persze, hiszen minden relatív. De ez a történet talán rádöbbent kicsit arra, mennyire magától értetődőnek vesszük az életet (Dr. Sayer: "Néha hajlamosak vagyunk elfelejteni a legalapvetőbb dolgokat".)

Már csak a téma miatt sem mentes a mű az apró giccsektől, de én ezt nagylelkűen megbocsátottam neki, mert a történetbe illeszkedő, nem pedig zavaró mértékű a szentimentalitás.

Robert De Niro zseniálisat alakít a filmben, pedig nem a tőle gyakran látott gengszter imázsba illeszkedő a szerep (hihetetlen, hogy ugyanebben az évben le tudta forgatni a Nagymenőket is, amiért ugyan "csak" BAFTA díjra jelölték, míg az Ébredésekért Oscar díj jelölt volt). Újra találkozik édesanyjával, felfedezi az életet, a szerelmet, mindent, amire a betegsége kialakulásától nem volt lehetősége.

Robin Williamset már láthattuk orvosként a Patch Adamsben, itt is ugyanolyan szerethető karaktert játszik, aki önmaga is fejlődik, szocializálódik, felismeri, hogy mindenki külön egyéniség, akit nem szabad korlátok közé szorítani.

Sajnos a gyógyszer hatása nem bizonyul véglegesnek, ezért Leonard és a többiek szépen lassan visszaesnek eredeti állapotukba. De az utolsó pillanatig küzdenek, a rendezésnek és a színészi játéknak köszönhetően pedig mi végig küzdünk velük.

Remek alkotás. Szerintem.
michaela